Hansági Múzeum - Mosonmagyaróvár

látnivalók Mosonmagyaróváron

Hansági Múzeum - Mosonmagyaróvár

A Régi Vámház téren futnak össze a Budapestről, Bécsből és Pozsonyból érkező főközlekedési útvonalak. A Hansági Múzeum (Szent István király u. 1.) klasszicizáló épülete 1912-ben készült, ma a város és környéke történetét és régmúlttól a közelmúltig bemutató állandó kiállítást, a „Mosoni síkság történetét” tekinthetjük meg benne.

align=left A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum 102 éves múltjával hazánk legrégibb alapítású múzeumai közé tartozik. A múzeumot létrehívó egyesület 1882-ben alakult meg "Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet" néven. A múzeum alapításának gondolata Ivánfi Edének, a helybeli piarista gimnázium történelemtanárának nevéhez fűződik. Ivánfi tanárkodása során az ország különböző városaiban kísérletezett múzeumok létrehozásával. Önzetlen fáradozása végül Magyaróvárott vezetett eredményre. Magyaróvár lakossága ekkor alig volt több háromezernél.

A kis városkának elsősorban jelentőséget az adott, hogy itt volt a megye székhelye, melyhez egész sor hivatal, intézmény működése járult. Ivánfinak a megye hivatalnokkara, az ország Gazdasági Akadémiája, a közép- és alsófokú oktatási intézmények tanárai, az orvosok és az ügyvédek között sikerült támogatókra lelnie.

align=right A Történelmi és Régészeti Egylet 1882. évi szeptember 2-i alakuló közgyűlésén - a szétküldött és kifüggesztett hirdetmények ellenére is - mindössze csak heten jelentek meg. Az érdeklődés hiánya azonban nem akadályozhatta meg azt, hogy a lelkes kis csoport az alapszabály-tervezetet megvitassa és az egyletet ideiglenesen megalakultnak jelentse ki.

A múzeumi gyűjtemény kezdetben a városháza nagytermében, 1887-től a vármegyeház egyik földszinti helyiségében kapott helyet. Az egyre szaporodó gyűjtemény számára azonban mindinkább szűknek bizonyult a meglévő két helyiség. Ezért Moson vármegye közönsége 1904-ben határozatot hozott, mely kimondta, hogy a múzeum részére külön épületet kell emelni. Erre a célra 24 000 korona államkölcsönt szavazott meg, mely az elmaradt hatévi segéllyel együtt 30 000 koronát tett ki.

A múzeum klasszicizáló, oszlopcsarnokos épülete 1912. október 1-jére teljesen elkészült. A gyűjteményanyagot a megyeházi helyiségekből a következő év tavaszán szállították át az új, tágas önálló múzeumi épületbe. 1913 október végén, szerény háziünnepség keretében nyitotta meg kapuit a magyaróvári múzeum a nagyközönség előtt.

Az I. világháborút követően a múzeumegyesület nemcsak az összevont megyék részéről tapasztalt teljes meg nem értést, de a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségétől sem kapott hathatós támogatást. Az egyesület így, részben a kényszerűség folytán is, a természettudományi, néprajzi, helytörténeti és képzőművészeti tárak felállítására törekedett, - anyagi lehetőségek híján - a múzeumegylet tagjai ajándékozására utalva.

Az 1944-45-ös években megismétlődött az első világháborús helyzet. Az 1946. évi hivatalos, háborús veszteségeket felmérő adatok szerint az épületet 3000 aranypengő, a gyűjteményeket 4300 aranypengő értékű károsodás érte. Nagyrészt elveszett a régi római éremgyűjtemény, 17 db aranypénz, valamint az első világháborús érem- és pecsétgyűjtemény. Természettudományi anyagából megsemmisült több mint 100 kitömött madár és emlős. Elvesztek - a ma már pótolhatatlan - régi néprajzi textíliák és a hadtörténeti anyag legszebb, legértékesebb darabjai. A II. világháború után az amúgy is csak formailag létező múzeumegyesület megszűnt.

Az intézmény a Múzeumok és Műemlékek Országos központjának megalakulása után, 1950-ben Hansági Múzeum néven állami tulajdonba került, majd 1962-től a Győr-Sopron megyei Múzeumi Igazgatóság felügyelete alatt működött tovább, 1982-ben pedig a város legrégibb műemléképületével - az ún. Cselley-házzal - bővült, melyben az iparművészeti kiállítás, a Római-kori kőtár és a Gyurkovich-gyűjtemény kapott helyet.
Település ismertető
  • Mosonmagyaróvár

    Mosonmagyaróvár az ország nyugati kapujában, az osztrák határtól 6, a szlovák határtól 13 km-re fekszik. 32 e...

Szállások Mosonmagyaróváron



és környékén